Nem vagyok csodabogár

Innotéka portré Szabó Imrével, a Bold Agro Kft. alapítójával.

Amikor egy folyamatot kell megszervezni, mindegy, hogy állattenyésztésrõl vagy gyümölcstermesztésrõl van szó, minden lépést ugyanolyan gondosan kell megtervezni és végrehajtani – állítja Szabó Imre agrárvállalkozó, akit elõzõ interjúalanyunk Bárány László ajánlott figyelmünkbe. Az eredetileg agrárgépész végzettségû vállalkozó arra példa, hogy a mezõgazdaságot a természet kizsigerelése nélkül is lehet hatékonyan és fenntartható módon mûvelni.

Elmesélné egy meghatározó élményét gyermekkorából?

– Élénken emlékszem a csodálatos gyerekkoromra, arra azonban kevésbé örömmel, amikor a krumplibogarak ellen DDT port szórtunk ki. Nem csak mi, mindenki hatalmas elánnal szórta a kemikáliákat. Akkoriban nem számított, hogy mennyi vegyszert használunk. Nem tudtuk, hiszen csak késõbb derült ki, hogy a DDT milyen veszélyt jelent mindenkire. Egy vizsgálat kimutatta, hogy bennem is maradt szermaradvány, ahogy gondolom, megannyi kortársam szervezetében is. Ez a korszak egy életre meghatározta sokunk egészségi állapotát. De, hogy jót is mondjak: a Gödöllõi Agrártudományi Egyetem Mezõgazdasági Gépészmérnöki Karán olyan képzést kaptam, amibõl ma is megélek.

A DDT-t szóró fiatalembernek miért éppen a gödöllõi gépészkarra vezetett útja?

– Az általános iskolámban néhány tárgyat szakképesítés nélküli tanárok tanítottak. Tehették, mert jóban voltak a helyi vezetéssel,
az meg nem sokat számított, hogy a gyerekek vajmi keveset tanulhattak tõlük. Az én kedvemet is elvették ezek a hozzá nem értõ tanítók a biológiától és a kémiától, pedig mezõgazdász akartam lenni, ám, mivel éppen ezekbõl a tárgyakból keveset tudtam, esélyem sem volt a sikeres felvételire. A matematikát és a fizikát ellenben felkészült pedagógusok oktatták, ezért gépészmérnöknek jelentkeztem.

Hogy érezte magát az egyetemen?

– Végzésem után sokáig azt gondoltam, hogy rengeteg felesleges dolgot tanítottak nekünk, majd nagyjából öt év múlva rájöttem, hogy csak látszólag voltak feleslegesek azok a tárgyak. Alapot, fogódzót adtak ahhoz, hogy tudjam, ha gondom van, hol keressem a meg­oldást. Harminc-harmincöt éve megfelelõ színvonalú volt az oktatás.

Elindult a nagyvilágba, vagy hazament Derecskére?

– 1979-ben végeztem Gödöllõn agrárgépészként, onnan haza­men­tem Derecskére, és öt évet mûszaki vezetõként dolgoztam a helyi szövetkezetben. Idõvel azt éreztem, hogy szûkösek az akkori lehetõ­ségek, hogy váltani kell. Az egyik szomszédos szövetkezetet választottam, de rövid idõn belül rájöttem, hogy nem a helyekben és a helyiekben van a hiba, hanem magában a rendszerben. Ekkor már szerencsére 1988-at írtunk. Egyszer csak azon kaptam magam, hogy a Marx Károly Közgazdaságtudományi Egyetem agrár-szakköz­gazdász szakára járok másoddiplomás képzésre. Két neves közgazdász, Kopátsy Sándor és Liska Tibor elméletei, gondolatai beindították a fantáziámat, és 1990. február 19-én megalapítottam – tíz év szakmai tapasztalattal a hátam mögött, de még mindig fiatalon – a jelenleg is mûködõ vállalkozásomat. Olyannyira elkapott a hév, hogy a közgázos államvizsgámra el se mentem – a tudást, a szemléletet, a látásmódot addigra már megszereztem.

Gépészmérnök létére olyan dolgokba fog bele, ami elvileg a mezõgazdászok felségterülete. Honnan a tudás, a mersz?

– Minden a rendszerszemléleten múlik. Mi, gépészmérnökök, ezen a téren kiváló tudást kaptunk. A hajtómûház mûködésénél megtanultuk, hogy abban tengelyek és fogaskerekek tökéletes együttmûködésére van szükség, mert egyébként leáll a rendszer. Amikor egy folyamatot kell megszervezni, mindegy, hogy állattenyésztésrõl vagy gyümölcstermesztésrõl van szó, minden lépést ugyanolyan gondosan kell megtervezni és végrehajtani. Ha megvan a bemenõ fordulatszám, és a hajtómûház belsejében rendben vannak a dolgok, akkor a kimenõ fordulatszám is rendben lesz. Ezt a szemléletet mi megkaptuk, egy állattenyésztõ vagy egy növénytermesztõ kevésbé.

A rendszerszemlélet eredménye a környezetkímélõ ultrahangszenzoros permetezés?

– Ez inkább a józan paraszti észé, de menjünk vissza egy bõ évtizedet. Európai uniós tagságunk az agrártámogatások átutalása mellett kötelezettségekkel is járt. Ilyen a helyes mezõgazdasági gyakorlat átvétele és az agrár-környezetgazdálkodási programban való részvétel. Menet közben jöttem rá, hogy érdemes megfogadni a brüsszeli tanácsokat. Például kitettünk 1046 madárodút, hogy pályázati pénzt kapjunk. Két év múlva észrevettük, hogy a madarak fészket raktak az odúkban. Hogy miért fontos ez? Mert egy cinegepár, de akár egy verébpár is évente negyven-ötven kilónyi kártevõt pusztít el. Ma már nem az uniós támogatások elnyerése miatt védjük a madarakat, hanem mert nekik köszönhetõen jóval kevesebb vegyszert kell kipermeteznünk a gyümölcsösökben, és ezáltal jelentõsen óvjuk a környezetünket. Már nemcsak azt számoljuk, hogy hány madárodúnk van, hanem azt is, hogy hányan lakják. A madaraknak télen etetõket, nyáron itatókat is kiteszünk. Az sem elhanyagolható szempont, hogy a madaraknak is köszönhetõen a mi gyümölcseinkben egyáltalán nincs, vagy a megengedett érték töredéke a szermaradvány. A madarak tulajdonképpen bekapcsolódnak a termelési folyamatokba, segítenek nekünk, képletesen mondva a munka- vagy üzlettársaim lettek, ezért nagyon oda kell figyelnünk az õ igényeikre is. A módszert másoknak is bemutattuk. Ott tartunk, hogy sokan tõlünk kérdezik, mit csináljanak, ha nem marad meg a madár a kertben? A többi madárbarát intézkedésünk azt bizonyítja, hogy a korszerû gyümölcstermesztés beilleszthetõ a természetbe, és mind a két fél profitál belõle. Ez egy példa a rendszerszemléletre. Egy másik példa a permetezés.
Korábban a permetezõgép beállt a sor elejére, majd addig szórta a vegyszert, amíg a sor végére nem ért. A mi gépünk ultrahangos szenzorokkal felszerelve csak akkor szórja a hatóanyagot, ha fát érzékel, a köztük lévõ üres térrészt nem permetezi. Ez az újonnan ültetett fák esetében fontos, amikor a lombkorona átmérõje még kicsi. Egy szenzorrendszer több millió forint, de gyorsan behozza az árát a megtakarított vegyszerbõl, a kisebb környezetterhelés pedig pénzben kifejezhetetlen érték. És ez csak egy példa a megfogadásra érdemes brüsszeli üzenetek közül. Azt fájlalom, hogy ezek az üzenetek alig érkeznek meg hozzánk. Ha lecsupaszítanánk az utóbbi tíz évben kapott támogatásokat, ha valahogy ki lehetne mutatni, hogy saját erejébõl mire lenne képes a magyar mezõgazdaság, elszomorító képet kapnánk. Fõleg, ha figyelembe vesszük, hogy rendkívüli adottságokkal rendelkezünk. Derecskén mi a fejlett országok teljesítményét közelítjük a sertéstenyésztés és az almatermesztés terén, 60-80 százalékkal haladjuk meg a magyar termelési eredményeket. Ez nem csak a pénzen múlik.

Szabó Imre 1954-ben született Derecskén. 1979-ben végzett a Gödöllõi Agrártudományi Egyetem Mezõgazdasági Gépészmérnöki Karán. 1990-ben megalapította a Derecskei Bold Agro Kft.-t (korábbi néven Kasz-Coop Kft.), amelynek 98 százaléka a család tulajdonában van. Szakmai elismerések: Magyar Agrárgazdasági Minõség Díj, Kiváló Magyar Élelmiszer Védjegy, Kiváló Magyar Sertéshús Védjegy. 2014-ben a Greenovációs díjat nyerték el, amellyel a náluk folyó környezettudatos termelést ismerték el.

A madárodúk mellett szexferomon csapdákat és meteorológiai elõrejelzõ rendszert is alkalmaznak. Ezeknek mi a szerepük?

– A növényvédelemben integrált megoldásokat alkalmazunk. Az integrált növényvédelmi technológia lényege, hogy a védekezési döntéseket a mindenkori károsító helyzet és a különbözõ tényezõk, köztük a várható idõjárás alapján hozzuk meg. Nem célunk a károsítók teljes kiirtása, csak egy küszöbszint alatt tartása. Tehát a növényvédelmünk alapja a megfigyelés, és a megfigyeléshez szükséges eszközök, köztük például a szexferomon csapda, amely segítségével mindig tudjuk, hogy mikor és mi ellen kell védekeznünk. Az okszerû szerhasználat mellett a hasznos élõ szervezetek (fátyolkák, katica­bogarak, fürkészdarazsak, pókok stb.) megmaradnak, sõt fel tudnak szaporodni, és segítik a védekezésünket.

Hogyan gyõzné meg a hitetlenkedõket a módszer környezetbarát voltáról?

– Elég, ha azt mondom, hogy kint lakunk az almáskert közepén? A családi házat övezõ fákat ugyanúgy gondozzuk, mint a távol esõket, mégis bármikor kinyithatjuk az ablakokat. A tõlem hatszáz méterre lakó fiam is kinyitja saját családi háza ablakait, mert tudja, hogy a levegõ tiszta, az unokámat persze, hogy nem veszélyezteti. Csak akkor és annyit permetezünk, amikor és amennyit kell. A nagy áruházláncok szigorú elõírásait könnyedén teljesítjük, az általunk elõállított termékek mindig megfelelnek az élelmiszer-biztonsági követelményeknek.

Egy új ültetvény évtizedekre szól. Hogyan tudnak a változó klimatikus viszonyok között ennyire elõre tervezni?

– A hatékony agrártermeléshez négy dolog szükséges. Az egyik az alkalmazott technológia, a másik az ültetett fák és a tenyésztett állatok genetikája, termõképessége, a harmadik az alkalmazott tudás és az emberi munka, a negyedik faktor a szerencse. Véleményem szerint az elsõ három nagyjából harminc-harminc százalékos arányt kép­visel, a negyedik, azaz a szerencse, mindössze tíz százalékot. Azaz, ha mindent jól csinálok, akkor ritkán ér meglepetés. Mi 18 évvel ezelõtt tíz almafajtát ültettünk, és három-öt évvel késõbb megnéztük, hogy melyik szereti a legjobban a derecskei talajt. A legjobban bevált három-négy fajtát ültetjük a következõ években. Megkezdtük ugyanis az elsõ almás ültetvényünk korszerûbbre cserélését. Az Európában elérhetõ legjobb genetikai adottságokkal rendelkezõ facsemetéket a legkorszerûbb eljárás szerint telepítjük. Ma almából 5000-6000 tonna, meggybõl 1000-1500 tonna az évente elõállított mennyiség. Valamennyi termékünk esetében a következõ öt év alatt legalább 50 százalékos növekedéssel tervezünk.

Hogyan érik ezt el? Azért kérdezem, mert egy alkalommal azt mondta, hogy a termelés során nem az a céljuk, hogy minél nagyobb legyen a mennyiség, hanem az, hogy a termés ne terhelje le a fát, és a gyümölcsök megfelelõ méretû, zamatos, egészséges gyümölcsökké fejlõdjenek. Nincs itt ellentmondás?

– Nincs. Állítom, hogy öt év múlva a most elültetett fák a jelenleginek közel a dupláját, azaz hektáronként 40 helyett 70-80 tonnát fognak teremni amellett, hogy a minõségükben, beltartalmi értékükben és ízvilágukban is javulnak. Hogy mi ennek a titka? Évekkel ezelõtt Olaszországban járva azt tapasztaltam, hogy ott szinte mindegyik fán ugyanannyi, mondjuk százhúsz alma termett. Az enyémeken az egyiken nyolcvan, a másikon száztíz alma volt. Nem értettem, hogy mi a jelenség háttere. Az olaszok elmondták, hogy egy holland szakember rendszeresen jár hozzájuk szaktanácsadóként, hozza magával az Európában elérhetõ legkorszerûbb tudást, és az õ instrukciói alapján végzik munkájukat. Felvettem a kapcsolatot a holland szakemberrel, azóta jár a mi kertünkbe is, és mostanra a mi fáink is közelítik az olaszok eredményeit. Higgye el, megéri a tudásra alapozni!

Van valami különleges, az almákhoz kapcsolódó története?

– A debreceni egyetem oktatói és hallgatói körében ízlelési próbát végeztünk. Meghámoztunk ötfajta almát, majd arra kértük a résztvevõket, hogy ízük szerint rangsorolják õket. Az ötven év feletti korosztálynak a jonatán és az idared ízlett a legjobban, kevésbé tetszett a golden és a gála. A húsz-huszonöt évesek között a gála tarolt, majd jött a golden, és érdekes módon a fiatalok körében a jonatánnak volt a legkisebb a sikere. Azóta, ha valaki nálam jonatánt keres, azt mondom, hogy ilyen fajtám nincs, de tudom, hogy nagyjából hány éves. Ilyen tesztelés is befolyásolja, hogy milyen fajtát telepítsünk.

Ez a kert messze földön híres, hiszen a Kertpedagógiai program és a Gyümölcsös Kalandok keretében az érdeklõdõk megismerhetik a kertet, annak állatait, azok szokásait, lakóhelyeit, kipróbálhatják a traktorvontatású kisvasutat, szedhetnek almát, és felfedezhetik a gyümölcsöskertet! Miért tartja ezt fontosnak?

– Egy normális társadalom normális esetben azt üzeni az embe­reknek, legalábbis én ezt hallom, hogy legyél felelõs és hasznos tagja a társadalomnak, például, légy szabálykövetõ, adófizetõ, teremts értékeket, gondoskodj a következõ generációról. Ezenfelül egy agrár­vállalkozónak azt mondja a társadalom, hogy állíts elõ megfelelõ minõségû élelmiszert elfogadható áron. Okosan bánj a természettel, a földdel, gondolj az utódokra. Foglalkoztass, járulj hozzá a vidéki életszínvonal megtartásához. Te rendelkezel a föld használatával, rád bíztuk, vigyázz rá, javítsd a termõképességét, hisz még hosszú ideig lesz rá szükség. Az indulástól kezdve mindig ugyanaz volt a célunk: tisztességgel, hatékonyan és felelõsen vállalkozni a magyar mezõgazdaságban. A cégcsoport 98 százaléka a családom tulajdonában van, az irányításban már ma jelentõs a szerepe az idõközben felnõtté vált két gyermekemnek és választott párjuknak. Mindannyian vezetõ beosztásban dolgoznak. Az utóbbi években jócskán kivették a részüket a munkából, így már a siker ízét is kezdik megérezni. Értik és tisztelik az itt folyó munkát, a jelenleg elérhetõ legkorszerûbb tudással, ismeretekkel rendelkeznek. Az elmúlt években sokat foglalkoztunk a család belsõ dolgaival, a család és a vállalkozás összeegyeztethetõségével. Az volt a célom, hogy közösen alakítsunk ki a vállalattal kapcsolatos jövõképet, hogy mindenki egyformán értse, és sajátjának érezze az egyébként közösen megfogalmazott célokat és a megvalósításuk érdekében tett erõfeszítéseket. Nagyon jó így a családtagokkal együtt dolgozni, fõleg úgy, hogy mindenkinek megvan a feladata, de ezek a feladatok egy irányba mutatnak.
A kérdésére visszatérve: évente többször kinyitjuk a korszerû gyümölcsöskertünk kapuit, mert szeretnénk bemutatni az érdeklõdõknek az itt folyó munkát; hogyan terem az alma, mi mindent csinál a kertben egy munkás, hogyan készül az almalé, és a kert milyen kapcsolatban van a természettel.
Az elmúlt idõszakban sok ezer óvodás és kisiskolás ismerkedhetett meg szervezett látogatások keretében a Felelõs Kertmûvelési programunkkal, a családok számára hétvégekre szervezett Gyümölcsös Kalandok elnevezésû programjainkon pedig játszva, szórakozva, élményszerûen ismerhették meg a kertet és a kert különleges termé­szeti adottságait. A kert kapujában rövidesen megépítünk egy látogatóközpontot, melynek a célja egy élmény és interaktív kapcsolat kialakítása lesz szemléletformálás, képzés és oktatás céljából. Aki járt a kertünkben, vissza akar jönni, de nem egyedül, hanem családtagjai, ismerõsei társaságában, mert azt mondja, hogy ilyet még nem látott, nem hitte, hogy ilyen létezhet Magyarországon. Ez a csoda nálunk 170 hektáros.

A sertésprogramot tizenöt éve indították, és szûk egy évtizede mûködtetik azt a modellt, amely jelenleg Európában a legkorszerûbb fejlesztést és innovációt képviseli. Talán még a dánok is idejárnak tanulni?

– Ha akarnak, jöhetnek. De félre a tréfát, most még mi tanulunk tõlük. A sertéstelepen 2200 tenyészkocát tartunk. Egy kocától 33 választott malacot nevelünk évente. Az anyaállatok – kis túlzással – „szülõszobai” körülmények között vannak, higiéniai okokból környezetük nem látogatható, ezért teljesen egészségesek, nem kell gyógyszereznünk õket. Hetente 1200-1300 kismalac „költözik” hasonló körülmények közé a hizlaldákba, ahol elõbb a 30 kilogrammos, majd a 125-130 kilogrammos súly eléréséig ugyanolyan védelem mellett nevelõdnek, mint az anyasertések. Évente 66 ezer hízót szállítanak el a teleprõl. Ha szükséges, zsírosabb és soványabb húst is elõ tudunk állítani, célunk, hogy egészséges és ízletes legyen. Nagy hangsúlyt fektetünk arra, hogy megfeleljünk az állatvédelmi elõírásoknak. Például óránként négyszázszor cseréljük a levegõt, a törvényben elõírtnál jóval több fényt kapnak az állatok, hiszen csak úgy érhetjük el a megfelelõ eredményeket, ha a tenyészet teljesen egészséges.
A precíziós takarmányozást pedig nyolcvan százalékban saját termelésû takarmányból készült, számítógép által irányított „konyhában” elkészített vegetáriánus étrend biztosítja.

Saját fejlesztésekre építenek, vagy hozott anyagból dolgoznak?

– Mi nem a mûszaki-technológiai vagy a genetikai fejlesztésekre koncentrálunk, ahhoz kicsik vagyunk, hanem annak adaptálására és a munkatársaink fejlesztésére. Ezzel a szemlélettel és gondolkodásmóddal érjük el sikereinket. A hazai mezõgazdaság legnagyobb gondját éppen abban látom, hogy ez a gondolkodás kevesekre jellemzõ. Nem tudom ennek az okát, lehet, hogy elkényelmesedtek az agrárium résztvevõi, de azt hiszem, hogy ezen a helyzeten lehet és kell is változtatni. Ha mi csak a magyar tudásra támaszkodnánk, nem itt tartanánk. A sertéstenyésztés legjellemzõbb mutatója az, hogy egy anyakoca évente hány választott malacot produkál. A magyar átlag 22-24 választott malac, mi 33-at állítunk elõ. A holland, dán, német legjobbak 35-öt. A mi célunk is 35 kismalac évente. Igen ám, de a magyar tudás 26-28 malac produkálására képes. Ezért mentünk külföldre, hogy mi se maradjunk le. Külföldön azt tartják, hogy a sertésnek elsõsorban egészségesnek kell lennie, s nem az a fontos, hogy a szabadban túrja a földet. A sertéseim csak üvegen keresztül látják a napot, de 12-féle betegségtõl mentes az állományom. A 30-40 éve épített ólakban nehezen valósítható meg ez az állat-egészségügyi állapot, annak hiányában pedig nehéz megvalósítani ezt a termelési színvonalat. A vágóhídon dolgozó szakemberek szerint egy hagyományos környezetbõl származó sertésnek a máját és a tüdejét 40-70 százalékban el kell kobozni különbözõ betegségek miatt. Az ott dolgozó szakembereket kell megkérdezni, hogy honnan származó sertést könnyebb értékesíteni. Hiába vitáznak velem, hogy a hagyományos állattartás az igazi, a hazai és nemzetközi élvonalbeli tenyésztõk úgy dolgoznak, ahogy én. Ha hozzánk hasonlóan dolgoznának a gazdák, nagyon sok ember találna munkát, fizetne adót, a hazai lakosság mellett további, akár tizenöt-húsz millió ember élelmiszerét is elõ­állítanák. Mindezt úgy, hogy nem zsigereljük ki a környezetet, hanem fenntartható módon gazdálkodunk. Évente ezért hívunk meg több ezer gyereket, hogy lássák a jövõ útját, és ezért tekint ránk a debreceni egyetem kihelyezett tanszékként. A mi missziónk, hogy egészséges élelmiszert termeljünk a jövõ generációi számára. Öröm egy olyan családban, közösségben dolgozni, amelynek életét ez a szemlélet hatja át. Csodabogárnak néznek, de szerencsére egyre többen gondolkodnak úgy, ahogy én. Általában olyanok csatla­koznak, akik hozzám és a gyerekeimhez hasonlóan több idõt töltöttek külföldön. Mondja meg, mi a különleges ebben? Semmi, csak nyitott szemmel jártunk a nagyvilágban.

Volt választási lehetõsége a fiának és a lányának, vagy õket is el­sodorta édesapjuk lendülete?

– Gyerekkoruktól megfertõztem õket a mezõgazdasággal. Egy-egy évet amerikai középiskolában tanultak, kinyitottam nekik a világot úgy, hogy közben magam mellett tartottam õket. Élvezik, amit csinálnak, örömmel folytatják, amit elkezdtem. Félszavakból megértjük egymást. A vállalkozást már õk irányítják. A fiam a termelésért felel, a lányom az értékteremtési területeket felügyeli, amit a marketing-kommunikáció egészít ki. Feleségem a család igazi háttere, és a pénzügyi vonalon tartja rajta a kezét.

Ki tud kapcsolni a gazdasággal kapcsolatos ügyekbõl?

– Én minden évben bõséggel kiveszem a szabadságomat. Utazunk, a világ nagyon sok táját bejártuk, ám tragédiaként élném meg, ha az utazásaim során az iPadem itthon maradna. Sokan talán furcsán néznek rám, ha bevallom, hogy vadászni is szeretek, de talán az elõbbiekbõl kiderült, hogy a természet szeretete nálam elsõdleges. Ebbõl következõen én csak azt az állatot lövöm meg, amelyik egy vadgazda szemével indokolt. A Felelõs Családi Vállalkozások Egyesület munkájában részt veszek, egyéb feladatot azonban nem vállalok. Fontosnak tartom, hogy a munka mellett az egészségemmel is törõdjek, márpedig erre is idõt kell szakítanom.

Százötven ember megélhetése függ a vállalkozás sikerességétõl. Ez a felelõsség nyomasztja, vagy éppen ellenkezõleg, további munkára sarkallja?

– Nem nyomaszt, sõt örömmel tölt el. Kollégáim megértették, mit akarok tenni, azonosultak a célokkal. Annak érdekében, hogy ez a jövõben is így legyen, odafigyelünk rájuk, képezzük õket és elismerjük munkájukat. Ezen a vonalon nincs probléma.

Olyan pályát járt be, amit bármikor újrakezdene?

– Igen, bár apró módosítást végrehajtanék. Például már a középiskolában, de legkésõbb az egyetemen tanulnék angolul, mert hatvanéves kora körül az embernek már nehezebben fog az agya, márpedig én most fogtam bele a nyelvtanulásba. Az angol­nyelv-ismeret eszköz arra, hogy az ember otthonosan mozogjon a nagyvilágban, hogy kitekintése legyen a körülötte zajló folyamatokra, mert akinek ez nem adatik meg, az szegény ember.

Kinek az életére kíváncsi?

– Horn Pétert ajánlom, aki a tudomány oldaláról beszélhet a hazai agrárfolyamatokról.•

Forrás: www.innoteka.hu