Agráriumért OTP Díjat kapott a Bold Agro Kft.

A Bold Agro Kft. nyerte el az Agráriumért OTP díjat „Állattenyésztés” kategóriában az április végén megrendezett OTP Agrár Gálán. Olvasd el beszámolónkat a rendezvényről, amelyből az is kiderül, mit és kiket emelt ki köszönő beszédében a Bold Agro Kft. alapítója!

Bold Agro Kft. - Szabó Imre - OTP Agrár Gála

Az OTP Bank Agrárágazati Igazgatósága április 25-én a Millenárison rendezte meg a 2022-es OTP Agrár Gálát. A rendezvényen több száz meghívott vett részt – köztük a magyar agrár szektor fontos szereplői is megjelentek. Cégünket Szabó Imre, a Bold Agro Kft. alapítója és Dr. Szabó Viktor ügyvezető képviselte a gálán.

Dr. Csányi Sándor, az OTP Bank elnök-vezérigazgatójának megnyitó beszéde után kerültek átadásra az Agráriumért OTP Díjak. Igazán büszkék vagyunk arra, hogy „Állattenyésztés” kategóriában a zsűri nekünk ítélte oda ezt a kiemelkedő szakmai teljesítményért járó elismerést. Köszönő beszédében Szabó Imre kiemelte a 32 éves vállalkozás történetének fontos mérföldköveit. Elmondta, hogy 17 évvel ezelőtt választottuk szlogenünknek a Mezőgazdaság hatékonyan és felelősen megfogalmazást, amely ma már teljes mértékben beépült működésünkbe, a mögötte álló filozófia pedig fontos szerepet játszik a Bold Agro eredményeiben. A sikeres generációváltás jelentőségének hangsúlyozása mellett az alapító arról is beszélt, hogy a díj egyben minden Bold Agro dolgozó munkájának az elismerése, és a jövő kihívásai ellenére is biztos a sikeres folytatásban.

Bold Agro Kft. - Szabó Imre - OTP Agrár Gála

„a derecskei társaság Magyarország egyik leghatékonyabb növény- és gyümölcstermesztő, valamint sertéstenyésztő agrárvállalkozása.” – OTP Agrár

Bold Agro Kft. - Szabó Imre - OTP Agrár Gála

A rendezvényen helyet kapott az orosz-ukrán konfliktus, az infláció által okozott nehézségek és az uniós környezetvédelmi szabályozásban rejlő lehetőségek témájának tárgyalása, emellett a gála keretében a hitelintézet és partnerei az UNICEF Magyarország törekvéseit is támogatták.

Képek: OTP Agrár

Hasolnó cikkek