Érdekel, hogy kik azok az emberek, akik a cég univerzális értékeivel összhangban egyes üzletágaink lépéseit igazgatják? Ismerjétek meg a Bold Agro Kft. ágazatvezetőit!
Buglyó Norbert, Növénytermesztés
2009. június 22-én, épp a szülinapomon érkeztem a céghez. Államvizsga után azonnal, 4 napon belül sikerült ide elhelyezkednem. Növényorvosként végeztem, itt pedig épp azt kerestek. Egy modern gondolkodású, dinamikusan fejlődő céget ismertem meg korábban az akkor még Kasz-Coop Kft-ben. Voltam itt egyetemi gyakorlaton is a Kertészetben, Lőrinczy Gábor támogatásával, valamint közvetve több éven keresztül dolgoztam a cég hibrid kukorica területein is mint címerezési és betakarítási ellenőr. Amikor a céghez érkeztem, mélyvízbe csöppentem. A 2009-es évet növényorvosként töltöttem el, de 2010-től – a cég profil- és személyi változásai után – ágazatvezetői pozícióba kerültem. Egy személyben nem volt konkrét betanítóm, a kollegáimtól tanultam mindent a gyakorlatban. A célom az volt, hogy mindenkitől begyűjtsek minden információt, és ezeket összegyúrva, szintetizálva fejlesszem a tudásom.
Egy, ma már nyugdíjas traktorosunk, Török Károly mondása szerint „minden év más” – és ezt nagyon igaznak tartom. Ez az, ami érdekessé teszi a munkánkat és motivál a mindennapokban. Nincs monotonitás, minden nap más és új kihívásokkal vár. Nem szeretek unatkozni, és itt azt nem is lehet. A kihívásokat mikrocélként helyezem magam és ágazatom elé, és ezeknek örülünk, ha elérjük – és mi elérjük – aztán mindig van feljebb, előrébb. Nincs lehetetlen, bármilyen munkát meg lehet csinálni, csak akarat és egy kis józan paraszti ész kell hozzá. Ezért én azt mondom, hogy ha nem szereted a munkád, csinálj mást!

Legkedvesebb emlékem az, amikor néhány éve, 10 éves dolgozóként kiállhattam a kollegáim elé az évnyitó ünnepségen, és átvehettem az ezért járó jutalmat – amit végül a Növénytermesztés ágazattal közösen csapatépítő bulira költöttünk. Hálás vagyok, hogy egy stabil, lojális, elhivatott, dolgozni tudó és akaró, összetartó csapattal dolgozhatok együtt. Legtöbben itt kezdték a pályafutásukat a diákévek után, és van, aki már 15-20 éve itt dolgozik. Különösen büszke vagyok arra, hogy a növtermi dolgozók bárhol bevethetők, maximálisan megállják a helyüket, ha a cégen belül más ágazatban munkaerőre van szükség, legyen szó sertéstelepi beruházásokról, kertészeti munkákról, léüzemi gyártásról, karbantartásról, az épp most zajló konyári földút javításáról és építéséről vagy más ágazati javításokról.
Ágazatunk jövőjét három szóval tudnám jellemezni: bővülés, fejlődés, fejlesztés. A növénytermesztés generációváltás előtt áll, 5-10 éven belül sokan átadják a stafétát, s mivel sok helyen nincs utód vagy társ, így felkészülten várjuk ezen őstermelők, vállalkozások földjeinek használatba vételét.
Kövér László, Gyümölcstermesztés
2015. július 15-én kezdtem meg a munkámat a Bold Agro Kft-nél kertészeti vezetőként, 2016 óta pedig az ágazat vezetőjeként dolgozom. Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegyében élek, és ott is dolgoztam a Bold Agro előtt 13 évet. Gyümölcstermesztői körökben nagyon sokat hallottam az akkor még Kasz-Coop nevet, ismertem a cég gyümölcstermesztési múltját és hallottam az itt alkalmazott, élen járó szakmai tudásról. Miután munkahelyváltáson kezdtem gondolkozni, a célom egyértelmű volt: be akartam kerülni a Kasz-Coop gyümölcstermesztési ágazatába.
Ez végül sikerült és azóta számtalan szép emlékkel lettem itt gazdagabb. Nehéz kiemelni egyet, de a legkedvesebb emlékeim közé mégis azok a pillanatok tartoznak, amikor büszkén mutathatom be az ágazatomat. Erre volt nagyon sokszor módom: a családom, iskolások, egyetemisták, szakmai vendégek, a Bold Agro többi ágazata, külföldi delegáció, a média és politikusok előtt is képviselhettem már üzletágunkat.

A mindennapok során szakmailag jól felkészült munkatársaim, a folyamatos fejlődési lehetőségek (szakmai és vezetői téren egyaránt) és azok a sikerek motiválnak, amiket közösen megélünk itt, a kertészeti ágazatban. A kitűzött, és mindenki számára ismert célok eléréséhez vezető úton vidáman, ámde hatékonyan kell haladni, miközben a teljes folyamatért felelősséggel tartozunk.
A mienk egy olyan vegyes összetételű csapat (férfiak, nők, fiatalok, idősebbek), amely képes fejlődni, együttműködni és helytállni nemcsak a saját ágazatukban, de ha szükséges akkor a cég más ágazataiban is. Az elmúlt 8 év folyamatos, a kertészeti ágazat minden szegmensét érintő innovációjának köszönhetően a jövőben is hosszú távon és stabilan tudunk magas minőségű és kiemelkedő mennyiségű gyümölcsöt előállítani.
Nagy Sándor, Sertéstenyésztés
Egy közös ismerősnek köszönhetően kerültem kapcsolatba a céggel. Ez egy igen szerencsés egymásra találás volt, mivel a cég vezetése látott bennem fantáziát, én pedig izgalmasnak találtam és elvállaltam a nekem felajánlott feladatot.
A több mint egy évtized alatt sok kedves élményben volt eddig részem, szinte lehetetlen lenne egyet kiragadni. Ilyenek például a sikeres telepépítések és -beüzemelések. Vagy a különböző „házi” rekordok elérése: 30 élő malac egyetlen fialással, a „legendás” 146-os számú kocánk teljesítménye, aki 13 alkalommal fialt, és összesen 274 db malacot hozott a világra, vagy a hízóknál a korábban elérhetetlennek tűnő 1100 grammos napi gyarapodási szint teljesítése. De más ágazatunk sikerei is büszkeséggel töltenek el: a közel 9 tonnás árpa termés 2-3 évvel ezelőtt, amikor tavasszal a kertészeti ágazatban virágba borulnak a fák, vagy amikor az éves rendszeres Balaton-körbebiciklizéskor látom az üzletekben a gyümölcsleveinket. Ez a folyamatos fejlődés, a dolgok jobbá tétele, a feladatok, kihívások sikeres megoldása motivál a hétköznapokban. Mottóm, ami ugyan nem az én fejemből pattant ki, hanem korábbi közvetlen vezetőmtől hallottam gyakran és hamar magamévá tettem: „Amit mérünk, az javul”. Szóval, ha valamilyen problémára, helyzetre, kihívásra ráfókuszálunk, számszerűsítjük, akkor már csak ettől a fokozott figyelemtől javulni kezd. Aztán pedig elemezzük, hogyan lehet még jobbá tenni. Ezt a szemléletet igyekszem a csapatnak is átadni. Szerencsés vagyok mivel munkatársaim fiatalos, sikerorientált, együttműködő csapatot alkotnak, akikkel jó együtt dolgozni.

A sertéságazat a fejlesztések után most elérte a 4 400 termelő koca létszámot, mellyel itthon a 10 legnagyobb sertéstartó közé kerültünk. Jövőre a konyári telep megépülésével az összes malacot meghizlaljuk, évente a cégcsoportból 140-150 ezer hízót fogunk értékesíteni. A kihívás az, hogy európai színvonalon is eredményes mutatókkal termeljünk, és a legjobb telepek felső 25%-ába tartozzunk. Az sertéságazat helyzete biztató: rövidebb, 1-2 éves távlatban erős keresleti piacra számítunk javuló jövedelmezőségi mutatókkal. Hosszabb távon, 5-10 év viszonyában keletre helyeződik át a sertéstermelés Nyugat-Európából és önellátásra rendezkedik be Európa, így stabilabbá, kiszámíthatóbbá válhat a piac. Még hosszabb kitekintésben a Föld népessége tovább növekszik, ezzel az élelmiszer iránti igény is, így az élelmiszerelőállításban tevékenykedő cégek, köztük a Bold Agro Kft. szerepe is felértékelődik.
Séra-Szabó Veronika, Vendéglátás
A család tagjaként vállalkozásunkban nőttem fel. Már gyerekkoromban is tudtam, hogy részt szeretnék venni a cégünk életében. Az egyik legkedvesebb emlékem az, amikor nyáron dinnyét árultam az étterem előtt, és munkám elismerése a finom pénteki gyümölcsleves volt. Gimnázium után tanulmányaimat az agrár egyetemen folytattam, hogy az alapvető agrárismereteket elsajátítsam, majd 2012-ben kezdtem a hűtőházban dolgozni. Később természetes gyümölcslevünk piaci bevezetése volt a feladatom. Ezt követően lettem az Almavirág Étterem és egyben vendéglátás üzletágunk vezetője. Szerencsésnek tartom magam, hogy egy fiatal, kreatív és agilis csapattal dolgozhatok együtt. Mi tényleg csapatban tudunk gondolkodni, mindenki büszke arra, hogy itt lehet és tudjuk, hogy számíthatunk egymásra. A mindennapi motivációmat abból nyerem, hogy tetteimmel, döntéseimmel példát mutathatok csapatomnak és felelősséget vállalhatok a közös munkánkért. Emellett hihetetlenül jó érzés azt megtapasztalni, amikor rendezvényünkön – legyen az céges vagy magán – a vendégeink elégedettek a szolgáltatásunkkal.

Fontos, hogy az évtizedek során kialakult családi értékeinket átadhassam munkatársaimnak, partnereinknek és vendégeinknek egyaránt. A jövőben szeretnénk a céges rendezvényeinkre érkezők kényelmét növelni szálláshelyek kialakításával és a felnőtt élmények bővítésével. Gasztronómia terén továbbra is fontos, hogy minőségi alapanyagokból minőségi szolgáltatást nyújthassunk vendégeinknek és nem titok, hogy szeretnénk Michelin-ajánlást szerezni éttermünknek.
Szabóné Vera, Gyümölcslégyártás
10 éve, 2013. július 2-án érkeztem a Bold Agro Kft-hez. A család részeként lehetőséget kaptam arra, hogy a cégen belül megtaláljam önmagam és olyan tevékenységgel foglalkozzam, amit hobbiként is szívesen végzek! Az élelmiszergyártás egy rendkívül sokszínű terület, amihez az én egyéniségem is passzol! Termékfejlesztés, gyártás, minőségirányítás, értékesítés és marketing és persze az elengedhetetlen számítások egyvelege! Mert csakis azt tesszük, ami gazdaságilag is megéri.
Az elmúlt években sok jó dolog történt velünk, ezért számtalan kedves emlékkel lettem gazdagabb az itt töltött idő alatt. A legkedvesebb mégis az, amikor a kedvenc szállodám éttermében a felszolgáló a DÉR Juice almalevet ajánlotta és elmesélte a történetét, elmagyarázta, mit is kell tudni a termékről. Ez a pillanat visszaigazolta a munkánkat: minden úgy jó, ahogy tesszük. Ezért persze őszintén hálás vagyok a munkatársaimnak. Centralizált, tettre kész csapatom van és büszke vagyok mindenkire, hiszen célokat csak együtt, egy kiváló csapattal lehet elérni!

A legfőbb motivációm a mindennapokban az, hogy alapvetően szeretem a kihívásokat. Minden feladattal tanulok valami újat az élettől! A legnagyobb hajtóerőt viszont csakis te tudod magadnak megadni. Ehhez pedig az kell, hogy az életet pozitív oldalról nézd. A munkámmal kapcsolatos mottóm: „Fejleszd vezetői képességeidet, és légy az életed játékának irányítója!”
A következő évtized a biztonságról és a stabilitásról kell, hogy szóljon. Mivel az élelmiszer mindig is fontos szerepet fog játszani az emberiség életében, így tudom, hogy amit mi teszünk, az az életszükséglet része! Ezért fontos számomra a minőségi termék előállítása fenntartható módon!
Szőllősi Dávid, Központi adminisztráció
Az új terület kihívásai mellett Derecskei származásúként a lokáció egy nagyon fontos szempont volt számomra a munkahelyem kiválasztásánál. Azért érkeztem a Bold Agróhoz, hogy egy teljesen ismeretlen területet megismerjek, kamatoztassam a tudásomat és a céggel együtt szintet lépjünk a pénzügyi működésben. Kifejezetten motivál, hogy egy különleges rendszert építhetünk fel. A mezőgazdasági termelés és a pontos pénzügyi működtetés ugyanis legtöbbször két nem összeegyeztethető területként kerül szóba. Hiszek abban, hogy mi ezt a két területet hatékonyan össze fogjuk tudni hangolni! Ha az alapok jók, utána minden egyszerűbb. Elsőre kell sokat kell foglalkozni egy feladattal, hogy hosszú távon végül keveset kelljen – ez az én mottóm.

Szerencsés vagyok, hogy egy harcos csapattal dolgozhatok együtt. Munkatársaim mindent megtesznek azért, hogy megfeleljünk a kihívásoknak és elérjük a kitűzött célokat. Segítségükkel megállíthatatlanul haladunk az ágazatunk elé felvázolt jövőkép felé, amelyet átlátható, hatékony folyamatok, valamint naprakész és pontos könyvelés jellemez.
Persze nem minden csak a munkáról szól nálunk. A legkedvesebb emlékeim úgy általánosságban a közös rendezvényeinkhez kötődnek. A hétköznapokban mindig rohanunk és a munkára koncentrálunk, de nagyon jó, hogy évente többször munkafüggetlen találkozókon tudunk részt venni.