A Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetsége (VOSZ) 2024-ben is elismerte Hajdú-Bihar vármegye kiemelkedő vállalkozóit, köztük a Bold Agro Kft. ügyvezetőjét, Dr. Szabó Viktort is, aki agrárium kategóriában vehette át az Év Vállalkozója díjat.
A Prima Díj és az Év Vállalkozója Díj jelentősége
A Prima Díj és az Év Vállalkozója elismerések célja, hogy kitüntessék azokat a személyeket, akik munkájukkal gazdagítják a magyar kulturális, gazdasági és társadalmi életet. Az Év Vállalkozója díjakat 2024-ben hat kategóriában osztották ki: ipar, agrárium, kereskedelem, innováció, vendéglátás és felelős multinacionális vállalat. A Hajdú-Bihar vármegyei Év Vállalkozója és Prima Díjátadó Gála a vármegyei vállalkozók legfontosabb eseménye, egyben a családi vállalkozások legnagyobb ünnepe is, a győztesek kiválasztását alapos elemzés és titkos szavazás előzi meg.
Ünnepélyes díjátadó
A díjak átadására november 9-én, szombaton került sor a debreceni Csokonai Fórumban egy impozáns gála keretein belül. Az esemény óriási érdeklődés mellett, telt ház előtt zajlott. Beszédet mondott a VOSZ vármegyei elnöke, Balogh Károly, Szabados Richárd, a Nemzetgazdasági Minisztérium kis- és középvállalkozások fejlesztéséért és technológiáért felelős államtitkára, Debrecen polgármestere, Papp László és Gazsi Attila, a VOSZ elnökhelyettese.

Az Év Vállalkozója Díj nyertesei
2024-ben a következő vállalkozók lettek kategóriáik díjazottjai:
- Szabó Viktor, az Bold Agro Mezőgazdasági Kft. ügyvezető igazgatója (agrárium kategória)
- Harangi Emil, a Metal-Sheet Kft. ügyvezető igazgatója (ipar kategória)
- Czírbusz István, Baromfiudvar 2002 Kft. és a Mirbesz Kereskedelmi Kft. társalapítója (kereskedelmi kategória)
- Zajdó Csaba, Innonic Cégcsoport alapítója (innováció)
- Boros József vállalkozó (vendéglátás kategória)
- Tama Hungary Kft. (felelős multinacionális vállalat kategória)
A díjazottakat részletesen bemutató kiadvány ezen a linken olvasható.
Dr. Szabó Viktor, a Bold Agro Kft. ügyvezetője a díjátadót követően megköszönte kollégáinak munkáját és elmondta, hogy a szombaton átvett elismerés a cég valamennyi munkatársának közös érdeme.

Bővebben a díjakról és a rendezvényről az alábbi linkeken olvashatsz:
Képek: dehir.hu