Hosszútávú stratégiai cél: a gazdasági számításokon alapuló önfenntartó működés

Hagyományos a „meggyesbuli” és az aratóünnepség a cég történelmében. A két rendezvény egyben számvetés is a szántóföldi növénytermesztés és a gyümölcstermesztési ágazatban dolgozók számára, s bár az év vége még messze van, a termelési év várható eredményei egyes területeken már körvonalazódnak.

A növénytermesztési ágazat vezetõjének, Buglyó Norbertnek beszámolója leginkább a betakarított árpatermés és a szántóföldeken folytatott kísérletek eredményére épült. Mint azt az ágazatvezetõ elmondta, az 1400 hektárt mûvelõ növénytermesztési ágazat speciális helyzetben van a Bold Agro Kft.-nél. A vetésszerkezetet döntõen a sertéstelep szükségleteihez igazítják, ezért meghatározó növény a nyolcszáz hektáron telepített kukorica, emellett jellemzõen búzát és árpát, valamint kisebb mennyiségben napraforgót termelnek. 

Az ágazatvezetõ levonva az aratás tanulságait, a kitûzött ágazati célok teljesülése közül pedig az árpabetakarítás sikerét emelte ki. Öt éves kísérletsorozattal bizonyították, hogy az árpa hozama döntõen a vetés idejétõl és technológiájától függ, s a korábbi hat tonnás átlagról tartósan nyolc tonnára emelhetõ a hozam még szélsõségesebb idõjárási körülmények között is. Az önállóan kikísérletezett új eljárás több tízmilliós nyereséget is jelenthet az ágazatnak. Mint az elhangzott, a kísérlet eredményeire felfigyeltek mások is, egyre többen érdeklõdnek a tartósan magas hozamot biztosító eredmények iránt.

Mint minden alkalommal, most sem volt megkerülhetõ téma a hígtrágya-felhasználás folyamatos tökéletesítése, az ágazatvezetõ az egyik legnagyobb kihívásnak tartja az optimális egyensúly megtalálását. A tapasztalat azt bizonyítotja, hogy a hígtrágya nagyságrendekkel csökkentette a mûtrágyafelhasználást. Teljes értékûen képes pótolni a föld tápanyagkészletét, a szállítás és kijuttatás technológiáját azonban finomítani kell, mivel a sokszor elaprózott földterületeken a korszerû nagyüzemi eljárások nem alkalmazhatók.

Az ágazatvezetõ után Balog Sándor, a gépüzemeltetés vezetõje, valamint Fülöp Lajos, a készletgazdálkodás vezetõje vonta le következtetéseit az elsõ félév eredményeibõl. Balog Sándor számításokkal támasztotta alá, hogy a saját géppark karbantartása és javítása mellett egyes esetekben jobban megéri új gépek bérlése, mint beszerzése, különösen igaz ez a kombájnok mûködtetésére. 

A készletgazdálkodásért és logisztikáért felelõs Fülöp Lajos tájékoztatása szerint a tavalyi évben 42.600 tonna termést fogadtak, az idei célkitûzés 43.100 tonna. Részletesen szólt a cég számára legfontosabb alapanyag, a CCM-kukorica augusztusban esedékes betakarítási munkálatainak elõkészítésétrõl, a tárolási, szállítási technológiai újításokról és azok eredményérõl. 

A beszámolókat dr. Szabó Viktor ügyvezetõ összegezte. Véleménye szerint a középtávú stratégiai célok nem változtak, kiemelt projekt a sertéstelep bõvítése, valamint a gyümölcsöskertben történõ beruházások. Ugyanakkor a hatékonyság folyamatos növelése a cél növénytermesztési ágazatban is, mely vagy a termésátlag növelésével, vagy a költségek csökkentésével érhetõ el. Ezért, bár a jelenlegi ciklusban nem tervezett jelentõsebb beruházást az ágazatban, megfontolandónak tart minden elõremutató kezdeményezést. Amennyiben a részletes elemzés és a gazdasági számítások is igazolják a megtérülést, a tervezettekkel ellentétben, ebben az ágazatban is várhatók újabb beruházások.

termes.jpg

A gyümölcstermesztési ágazat összejövetelének apropója a féléves munka értékelése és az almaszezonra való felkészülés volt. Kövér László ágazatvezetõ szerint 2017. különlegessége, hogy áprilisra kiürült a hûtõház. Az elõzõ évi almatermést rekordidõ alatt értékesítették, s minimális készlet maradt a tavalyi évi gyümölcslébõl is. Annak ellenére, hogy a meggy terméshozama az idén mindössze 45 %-a lett a tavalyi átlagfölötti termésnek, az értékesítésbõl származó árbevétel azonban nõtt, mivel a gyümölcs jóval magasabb áron kelt el. Úgy gondolja, az idei almatermés várhatóan körülbelül 10 %-kal lesz kevesebb a tavalyinál, mennyiségét háromezer-hétszáz tonnára becsüli a szakember. Ennek oka, hogy a tavaszi idõjárási viszonyok miatt nem kötõdött jól a termés, ugyanakkor, ha kisebb mennyiségben is, de minõségi almára számít.

Az ágazatvezetõ beszámolója után Mészáros Zoltán gépüzemeltetésvezetõ, Lõrinczy Gábor szaktanácsadó és Erdõs György termelésirányító a kertmûvelés teendõit összegezte. Lõrinczy Gábor szerint az almás metszése eredményes volt, 5 %-os termésnövekedés tapasztalható egy új eljárásnak köszönhetõen. Sajátos helyzetet jelentett, hogy a tavaszi szélsõséges idõjárás miatt a virágzás elhúzódott, de csatát nyertek, az alma jó termést mutat, bár a tavalyinál kevesebb lesz a mennyisége. A hálós ültetvényekkel tovább kell kísérletezni a legoptimálisabb eredmény érdekében.

Csikainé Veres Enikõ a léüzem és a hûtõház új üzemvezetõje röviden összegezte három hónap alatt szerzett benyomásait. Legfontosabb teendõjének az élelmiszertermeléssel szemben az élelmiszergyártás sokkal szigorúbb szemléletû követelményeinek betartását és betartatását nevezte meg.

Dr. Szabó Viktor ügyvezetõ összefoglalójában az eddig elért eredményeket a cég stratégiai célkitûzéseinek szempontjából elemezte. Véleménye szerint a 2020-ig tartó idõszak egyik cégen belüli nyertese a gyümölcstermesztés, hiszen több nagy értékû, jelentõs fejlõdés lehetõséget hordozó projekt indulhat a pályázati eredményhirdetések után. Önerõbõl megindult a régi ültetvények felszámolása, újak telepítése. A termésátlag növekedése magával hozza a hûtõház kapacitásának növelését, új építését valamint a léüzem korszerûsítését is pályázati forrásokból. 

Az ügyvezető legfontosabb hosszú távú célként az önfenntartó, gazdaságos és hatékony működést jelölte meg, s ennek egyik eszköze a gazdasági számításokon alapuló termelés és gazdálkodás. A tervek megvalósítása során legnagyobb kihívást a megfelelő humán erőforrás biztosításában látja annak ellenére, hogy a Bold Agro Kft. által kínált bérek és juttatások kiemelkedően magasak a térségben található más munkáltatókkal összehasonlítva.

Hasolnó cikkek