2022 elején nagyszabású projekt vette kezdetét derecskei sertéstelepünkön: januárban elindultak a telep felújítási munkálatai. Közel 30 munkatársunk munkájának és legújabb eszközeinknek hála, új állományunk első sertései egy modernebb, komfortosabb épületbe érkeztek meg augusztus 8-án. Most pedig eláruljuk, pontosan min munkálkodtunk az elmúlt hónapokban.
Kellemes klíma a kocák komfortérzetéért
Az optimális hőmérséklet fenntartása a telepen az állatok egészsége és termelékenysége szempontjából rendkívül fontos. A túl nagy meleg ugyanis hőstresszt okoz a sertéseknek, ez rontja a takarmányfelvételt és ezáltal kedvezőtlenül hat a tejtermelésre is. A telep 12 évvel ezelőtti indulásánál párásító rendszer segítségével tudtuk elérni azt, hogy az épület belső tereinek a hőmérséklete 2-5 fokkal a külső hőmérséklet alatt maradjon. Az azóta eltelt évek tapasztalatai viszont azt mutatták, hogy az optimális hőmérséklet eléréséhez további fejlesztések szükségesek. Ezért döntöttünk modern hűtőpaneleink beszerzése mellett. Ez a hűtőrendszer a benne áramló, újraforgatott vizet használja fel a belépő levegő lehűtésére. Így a benti hőmérséklet 8-10 fokkal a kinti alatt tud maradni – ami jelentős különbséget jelent a nyári hónapokban.
.png)
Búvóláda a kismalacoknak
Míg az anyaállatok a hűvösebb hőmérsékleten érzik magukat jól, addig a malacaiknak jóval melegebb helyre van szükségük. Ezeket az igényeket ezentúl új búvóládáink segítségével megfelelően ki is tudjuk elégíteni. A malacok számára elérhető, infralámpával akár 32 fokra is felfűthető búvóhelyek kellemes körülményeket biztosítanak az utódoknak, miközben a ládák környezetének hőmérséklete hűvösebb, a kocák számára kellemesebb marad.

Etetőrendszer a malacok megfelelő fejlődéséért
A fiaztató fontosabb fejlesztései közé sorolhatjuk még a WEDA Nutrix automata etetőrendszer telepítését. Ez a rendszer a kismalacok igényeinek megfelelő tejpótlót a szükséges mennyiségben képes adagolni az állatoknak. A beállításokat távolról, számítógépről vagy mobil applikáción keresztül akár otthonról is finomhangolhatjuk, így rengeteg időt és energiát spórolhatnak meg dolgozóink. A malacok kiegészítő táplálása az itt tenyésztett sertéseknél rendkívül fontos. A kocák ugyanis az almonkénti nagy darabszám miatt nem tudják malacaik tápanyagigényét teljes mértékben kielégíteni. A kiegészítő táplálás a kismalacok minőségére és súlygyarapodására is pozitívan hat: ezzel biztosíthatjuk a 7 kg-os választási súly elérését a 24-26 napos állatoknál.

Karbantartási munkák
A fejlesztések mellett nagy gondot fordítottunk a meglévő eszközök és szerkezetek karbantartására is. Ezen munkálatok részeként többek között:
- kicseréltünk 968 etetőszelepet a felnőtt állatok etetőrendszerében
- felújítottuk a 76 ventilátoros szellőzőrendszert
- 670 darab energiatakarékos LED-lámpát szereltünk fel.

Kiemelt figyelmet szenteltünk a higiéniára
Sertéseink egészsége és az általuk termelt hús kimagasló minősége szempontjából nagyon fontos, hogy az állatok tiszta, kórokozóktól mentes környezetben éljenek. Ezt szem előtt tartottuk akkor is, amikor elkezdtünk felkészülni az új állomány érkezésére. A plafontól a lagúnákig mindent többször átmostunk és fertőtlenítettünk, munkánk hatékonyságát pedig higiéniai mérőeszközzel is ellenőriztük.
A higiéniai intézkedések részeként a nehezen fertőtleníthető anyagokat teljesen lecseréltük. Ezek közé tartoznak a fából és szövetből készült eszközeink, illetve a munkaruházat is. Így augusztus 8-án új munkaruhában, kívül-belül tiszta, rendezett környezetben fogadtuk az érkező állatokat.

Mit kell tudni az új állományról?
Augusztus 8-án érkeztek meg Derecskére új állományunk első tagjai. A létszám folyamatosan növekszik, így a hónap közepére 1477, októberben pedig már 2373 süldőnek fog otthont adni megújult sertéstelepünk. Az állatok egytől egyig magas állategészségügyi státuszú (red SPF) DanBred egyedek. Ahogyan már korábban utaltunk rá, erre a genetikára jellemző a magas malacszám: ez több mint 18 malacot jelent fialásonként. A hízók tömeggyarapodása szintén kiemelkedő: 1000 g fölötti napi gyarapodással számolhatunk kevesebb, mint 2,5 kg takarmány felhasználásával.

Köszönjük munkatársainknak az elmúlt hónapok kissé rendhagyó munkáját! Izgatottan várjuk a friss tapasztalatokat, amelyekre a jövőbeni fejlesztéseinket építhetjük majd.